Biztos Te is tudod, hogy az első benyomás rettentően fontos. Nem csak randevúknál, de az üzleti megbeszélések, a családi összejövetelek vagy a baráti találkozások során is arcunk millió izma mutatja aktuális lelki állapotunkat, intuícióinkat.

A mosoly két fő kategóriáját Guillaume Duchenne francia orvos határozta meg: létezik a szelfiken látható, kissé erőltetett mosoly, mikor csak a szánk széle húzódik felfelé, illetve van a “szívből jövő” mosoly, mikor a szemkörüli izmok is aktiválódnak, így ott apró ráncok jelennek meg.

Hiszed vagy sem, a mosolygásnak az első benyomásnál több szerepe is van, ugyanis Lee S. Berk a kaliforniai Loma Linda Egyetem professzora szerint mosolyogva jobban bírjuk a stresszt, jobban kezeljük azokat a szituációkat, melyekben kihívások elé állítanak bennünket.

Önmagában tehát a mosolygásnak pozitív hatása van az életünkre, na de mi van akkor, ha valaki nem mer mosolyogni?

A szorongás, mely az önmagunkkal való elégedetlenségből fakad, könnyedén megkeserítheti az életünket. A rendezetlen fogsor, a nem megfelelő szájhigiénia következménye, hogy folyamatosan kontroll alatt tartjuk arcunk izmait, nem engedünk a “feltörő öröm” energiájának. Ebből adódóan a körülöttünk lévők úgy érezhetik, hogy valami nem stimmel – a szorongást ugyanis nem csak mi, annak elszenvedői érezzük, de a környezetünknek is feltűnhet.

Senki nem szeret olyan ember társaságában időt tölteni, akin azt érzi, hogy nem meri elengedni magát, nem meri átadni magát az élménynek. És persze mi is kínlódunk, hiszen ahelyett, hogy önfeledten nevetnénk, arra koncentrálunk, hogy ne nyissuk ki annyira a szánkat, vagy mindig odakapjuk a kezünket, nehogy valaki lássa a fogsorunkat.

Csak Te tehetsz azért, hogy elégedett légy önmagaddal!

Nincs az az influencer, youtuber, életvezetési tanácsadó vagy pszichológus, aki helyetted elintézi, hogy elégedett légy önmagaddal! Az esztétikus, szép fogsor ma már nem egy elérhetetlen dolog, nem a hollywoodi színészek kiváltsága! Az sincs kőbe vésve, hogy ha gyermekkorodban nem kaptál fogszabályozót, akkor már le is mondhatsz a tökéletes mosolyról. A fogszabályozás nem életkorhoz kötött, sőt, az alsó és felső fogsor “rendbetétele” nem csak lelki, de élettani hatással is bír, így javítható a fogazat rágóképessége és a szájhigiénia is könnyeben fenntartható.

A fogszabályozás költséges beavatkozás, viszont talán Te is belátod, hogy az önfeledt nevetés, a szorongás leküzdése nem mérhető anyagi javakban.

Ha szeretnél többet megtudni a fogszabályozásról, kattints ide! Ha pedig szívesen belevágnál, jelentkezz be február 28-ig, és vedd igénybe az önligírozó fogszabályozókra vonatkozó kedvezményünket!

Kapcsolat
Apollonia fogászati kezelések - koronák, fogpótlások

Koronák fogpótlások

Koronák fogpótlások Az esztétikai fogászat célja, hogy a pácienseink fogazatát a legjobban és legesztétikusabban helyreállítsuk...

Koronák fogpótlások

Klinikánkon porcelán héjakat, fémmentes porcelán koronákat, hidak készítését, fogfehérítést, fogékszert és a fogbeültetést is végzünk.

Tovább
Apollonia fogászati kezelések: fogászati implantátum, fogbeültetés

Fogászati implantátum, fogbeültetés

A fogbeültetés valójában nem fog-, hanem műgyökér-beültetést jelent. Napjainkban már több mint száz...

FOGÁSZATI IMPLANTÁTUM, FOGBEÜLTETÉS

A fogászati implantátum lehet részleges vagy teljes, a fogbeültetés minden esetben attól függ, hogy hány fogról van szó.

Tovább
Apollonia fogászati kezelések - szájsebészet

Szájsebészet

A szájsebészet a fogak, az állcsontok és a lágy részek (nyálmirigyek, íny, ajak) elváltozásainak gyógyításával...

Szájsebészet

Szájsebészeti beavatkozások közé tartozik a foghúzás, gyökerek eltávolítása, nyálmirigy betegségek kezelése, bölcsességfog eltávolítás, rezekció, ciszta műtétek, csontpótló műtétek és fogászati implantáció.

Tovább
Apollonia fogászati kezelések - konzerváló fogászat

Konzerváló fogászat

A konzerváló fogászati minden olyan eljárás, amellyel a károsodott fogak további állapotromlását lelassítjuk...

Konzerváló fogászat

A konzerváló fogászat a fogászat legfontosabb területe. Ide sorolunk minden olyan kezelést amely a fogak egészségének megőrzésére és fenntartására irányul.

Tovább
Apollonia fogászati kezelések - diagnosztika, RTG

Diagnosztika, RTG

Klinikánkon első vizsgálat, állapotfelmérés és az egyénre szabott fogászati kezelési terv ingyenes...

Diagnosztika, RTG

A vizsgálat során a fogorvos felveszi a kórelőzményt és a státuszt. Ezt követi egy fizikális vizsgálat, amikor megnézi a kezelőorvos a szájüregen belüli esetleges elváltozásokat.

Tovább
Apollonia fogászati kezelések - fogszabalyozas

Fogszabályozás

A szép, szabályos fogazat nem csak egészséget és magabiztosságot sugároz, de egyúttal önbizalmat is ad...

Fogszabályozás

A hibátlan, tökéletes mosoly „megszerzése” ma már bárki számára lehetséges a modern fogszabályozás révén.

Tovább